|
| |
Horvátné
Tóth Ibolya, Pércsiné Marosán Andrea:
Napsugár |
| |
 I. fejezet,
melyben megismerünk egy kicsiny, békés szigetet,
s a benne uralkodó rendet és tisztaságot.
Megtudjuk, milyen drága titkot rejteget a sziget uralkodója
és megismerkedünk a REBEMEKKEL.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy nagyon
kicsike sziget, valahol nagyon messze, magam sem tudom már,
hogy hol, merre. A Szigetnek a nevét is elfelejtettem
már, de arra emlékszem, hogy ezen a szigeten tökéletes
rend és harmónia uralkodott. Ezen a helyen csak
állatok éltek.
Itt nem voltak szeméthegyek, hiszen az állatok
nem szemeteltek. Nem dobták el a csokis papírt
és a cigarettacsikket, mivel nem is ismerték azokat.
A tavak vizei tiszták voltak, mivel nem voltak gyárak,
kisháztartások,
melyek a szennyvizet beleengedték
volna csillámló vizeikbe.
Az erdő érintetlen fái magasra törtek,
versenyezve melyikük közelíti meg legjobban
a tündöklő napkoronát.
Az itt uralkodó csendet csak a madarak csicsergése
és egy-egy állat rikoltozása törte
meg. A szigeten nem ismerték a motorfűrész,
vagy az autók zaját.
A levegő! A levegő olyan tiszta volt… A gyárak
hatalmas kéményei nem ontották ki magukból
a sok mérgező anyaggal telített füstöt,
kormot.
Az itt élő állatok nagyon elégedettek
voltak, senkinek eszébe sem jutott, hogy elhagyja a szigetet,
vagy valamilyen változtatást javasoljon a fennálló
rendben.
Ha hiszed, ha nem, a Sziget uralkodója - mert mint minden
országnak, szigetnek, ennek is volt egy ilyen-, egy gyönyörű
fehér ló volt. Ez a ló nemcsak szép
volt, hanem okos és bátor, sőt még
a lelke is olyan ártatlanul tiszta hófehér,
mint ő maga. Volt egy drága titka, mely titoknál
értékesebb és kedvesebb talán nem
is létezik ezen a világon. Képzeljétek!
Szíve alatt egy kiscsikó érkezését
várta. Mikor a nagy titok kiderült, vele örült
az egész kicsiny sziget minden lakója. Izgatottan
várták a kis jövevény érkezését,
s mikor eljött a perc, mindenki együtt aggódott
a kicsiért és az anyáért.
S végre megérkezett az, akire annyira vártak,
egy hófehér kiscsikó, kinek homlokán
a tündöklő napsugár jegye fénylett.
Az is lett a neve: Napsugár.
Édesanyja, s az egész sziget minden lakója
sok szeretettel fordult felé, s megtanították
minden fontos dologra, amire életében szüksége
lehet.
Egy napon furcsa zajra lettek figyelmesek a szigetlakók.
Az égbolton egy „kereplő szörnyeteg”
jelent meg, magával hozva a „REBEMEKET”, akik
megjelenése bizony nem kis riadalmat keltett az állatok
körében.
A REBEMEK két lábon járó, az állatok
számára igen fura és különc lények
voltak. A szigetlakók nagyon féltek tőlük,
s bizony menekültek, amerre csak tudtak. A kis Napsugár
még soha nem látta ezeket a „lényeket”
és csodálkozva nézett rájuk. S még
jobban meglepődött, mikor észrevette, hogy
az egyik szájában egy fura, füstölgő
valami van, ami rettentően büdös is volt.
- Micsoda buta lények ezek a REBEMEK! – kiáltott
fel. Mire azonnal észre is vették őt, s
nagy érdeklődéssel fordultak felé,
hiszen kíváncsiságában még
a legelemibb óvatosságról is megfeledkezett:
nem bújt el.
- Nézzétek, micsoda pompás állat!
Tőle szebb példányt bizonyosan nem találtunk
volna a cirkuszba! –szólalt meg az egyik REBEMEK.
Ezzel a kis Napsugár sorsa megpecsételődött.
Kötelet vetettek a nyakába, s felvezették
a „kereplő szörnyetegbe”. Minden lépését,
mozdulatát, sok-sok aggódó szempár
kísérte a bokrok mögött. Aztán
a „kereplő szörnyeteg” ajtaja bezárult,
s a kis Napsugár eltűnt kedvesei szeme elől.
Talán örökre?
Napsugarat elvitték, de valamit otthagytak. Az egyik
REBEMEK, a szájában füstölgő dolgot
eldobta, mit sem törődve, hogy az esetleg egy sziget
pusztulását is eredményezheti. A füstölgő
tárgy a növényekkel érintkezve erőre
kapott, el kezdett pirosan izzani, s nőtt-nőtt.
Egyre hatalmasabbra emelkedett. Büszkén, könyörtelenül
tarolt le mindent, ami csak az útjába került.
Hamarosan egy hatalmas füstfelleg takarta az egész
kicsiny, békés szigetet.
II. fejezet,
melyben Napsugár megismeri kisbarátait, s velük
együtt jó tanítványként készül
a cirkuszi bemutatóra. Megtanulja, hogy vannak jó-
és rosszillatú REBEMEK, de számára
érthetetlen ez a világ, az ő világuk,
és sajnálni kezdi a fogva tartóit.
A kis Napsugár nem is sejtette, milyen szörnyűséges
dolog történt az otthonával. A „kereplő
szörnyetegből” egy nagy sátorba vezették,
ahol már sokan vártak rá. Kíváncsian
lesték a „vadászat” eredményét.
Sikerült-e végre megszerezni a cirkusz számára
a legszebb, legpompásabb lovat, hiszen csak így
nyerhetik el a közönség tetszését.
Mikor a kiscsikót meglátták, hangos örömujjongásba
kezdtek.
- Nézzétek, milyen szép, milyen nemes állat!
- Gyönyörű! Gyorsan lássatok munkához!
Nézzük ugyanolyan tanulékony-e, mint amilyen
szép. – szólt a cirkusz igazgatója.
Szegény Napsugár körül forgott a világ,
mindenhol csak ezeket a két lábon járó
lényeket látta. Mindegyiknek egyszerre járt
a szája, s az a tárgy is ott volt sok REBEMEK
kezében és szájában, amit még
a szigeten látott. Ugyanazt a furcsa, kellemetlen szagot
is érezte, mint akkor.
„ -Aha! „– gondolta magában a kis Napsugár
– Ez a valami biztosan nélkülözhetetlen
része a REBEMEKNEK. Juj, de kellemetlen szag jön
ki a szájukból. Jé, milyen sárga
a foguk! Biztosan nagyon összeszidná őket
a mamájuk, ha látná, hogy milyen hanyagul
mosták meg a fogukat. – Tovább nem tudott
gondolkodni, mert hirtelen mindenki megrohanta. Mindenki magának
akarta, mindegyik REBEMEK tanítani kezdte volna.
-Elég! Elment az eszetek! – egy vékony hangú,
törékeny és jó illatú REBEMEK
szaladt oda Napsugárhoz. – Szegény kiscsikó,
teljesen megrémült. Majd én foglalkozom vele.
-Gyere te kis ártatlan! – fordult oda Napsugárhoz.
–Majd én megtanítalak mindenre, amire csak
a cirkusz világában szükséged lehet.
Elvezette Napsugarat egy szép zöld mezőre,
ahol kedvére szaladgálhatott éppen úgy,
mint odahaza a kis szigeten.
- Anya, anya hol vagy? - egy picike, sötéthajú
kis REBEMEK szaladt oda a vékony jó illatú
REBEMEKHEZ.
- Nézd Tomi, milyen szép kiscsikó! A mi
feladatunk, hogy felkészítsük a cirkusz megnyitójára,
segítesz?
- Ó, igen, szíve… kehe-kehe-kehe – szegény
Tomi nem tudta folytatni, mert szörnyű nagy rázkódás
szaladt végig a mellkasán. A levegő kiszorult
a tüdejéből, s torkában erős,
szorító, égő fájdalmat érzett.
- Tomi jól vagy?
- Igen, már semmi bajom. Nagyon örülök
a kiscsikónak, és szívesen segítek
neked. Mondd csak, van már neve?
- Nincs, de biztos vagyok benne, hogy te majd kitalálsz
egyet neki.
- Nézd! A homlokán mintha a napkorona tündökölne,
legyen Napsugár a neve.
- Gyere Napsugár! Megmutatom, hol fogsz lakni. S azzal
bevezette a kiscsikót az istállóba.
„Milyen kedves ez a Tomi! Nem is büdös, mint
a többi. Sőt, még a fogai is fehérek.
Szóval ilyen REBEMEK is van? Vajon miért köhög
annyira? Talán nem beteg?” – gondolkodott magában
újdonsült kis barátjáról Napsugár.
- Roni, Roni! Gyere gyorsan, nézd egy új kiscsikó
érkezett! Már adtam is nevet neki. Napsugárnak
hívjuk.
Egy hosszú hajú, sápadt arcú kis
REBEMEK szaladt elő a hívásra. Nagyon sápadt
volt és ő is csúnyán köhögött,
akárcsak Tomi.
-De szép! Nálunk marad ő is? Segítek
neked lecsutakolni.
Az istállóban sok szebbnél szebb ló
volt, mindegyiknek külön lakhelye. Mikor meglátták
Napsugarat, mély főhajtással köszöntötték,
jelezve, tudják ki ő. Odabent sok REBEMEK szorgoskodott
a lovak körül, s Napsugár orrát megint
megcsapta az a büdös szag, de most már tudta,
hogy ez nem bizony nem minden REBEMEKRE jellemző, hiszen
vannak közöttük jó illatúak. Amikor
a füst elérkezett Roni és Tomi orrához
ismét elkapta torkukat a szorongató fájdalom.
Fulladozva, levegő után kapkodva szaladtak ki a
friss levegőre.
- Ezeket meg mi lelte? - kérdezte az egyik szakállas
lovász, kinek persze a szájában ott volt
az a valami.
- Talán nem kellene annyit dohányoznotok, főleg
nem, ha gyerekek, vagy olyanok vannak körülöttetek,
akik nem cigarettáznak. Ezeknek a nemes állatoknak
sem tesz jót a dohányfüst, magatokról
nem is beszélve. – lépett oda szigorúan
a két kis REBEMEK anyja.
„ Szóval az a valami a cigaretta! No ezt a szót
még eddig nem is hallottam”- jegyezte meg magában
Napsugár.
A következő napok kemények, nehezek voltak
kis barátunk számára. Nagyon jó
tanítvány volt, szépen haladt, elégedett
volt vele jó illatú tanítója. Legboldogabb
akkor volt a kiscsikó, mikor Ronival és Tomival
lehetett. Nagyon kedvesen, gyengéden bántak vele,
s ő is igyekezett mindent megtenni, hogy a kedvükben
járjon.
A REBEMEK világát nem tudta megérteni:
„Miért olyan buták, hogy elpusztítják,
tönkreteszik saját magukat és környezetüket?
A fák, a virágok leveleit vastag por és
füstréteg fedi, hamarosan megfulladnak, nem tudják
tovább tisztítani a levegőt. Milyen igénytelenek,
szemétben élnek.” A legjobban kis barátaiért
aggódott, akiknek egyre rosszabbá vált
az állapotuk.
Aztán elérkezett a cirkuszi bemutató napja.
A bemutatkozó produkciója nagy sikert aratott.
A közönség tapsolt és elismerő
füttyszóval jutalmazta fáradságos
munkáját.
De Napsugár nem tudott örülni a sikernek. Kis
barátai mosolygós arcát kereste, de hiába.
Sehol sem látta őket. Érezte, valami történt
velük. De vajon mi?
III. fejezet,
melyben megismerjük Arnoldot, az új idomárt.
Szegény Napsugár súlyosan megbetegszik,
mégis a Napjelének segítségével
ő válik a REBEMEK megmentőjévé.
Gyötrő kérdésére nem kapott
választ, többé nem látta sem kis barátait,
sem a jó illatú REBEMEKET. Izgatottan hallgatta
a REBEMEK beszélgetéseit, hátha megtud
valamit kis barátairól. Nem sok sikerrel. Új
gazdát kapott, Arnoldot a kövér idomárt.
Nagyon kedves volt hozzá, de ő csakis régi
kis barátai után vágyakozott. Különben
is ennek az Arnoldnak is a szájában volt az a
cigarettának nevezett valami. Már messziről
megérezte, ha közeledett felé kesernyés
illatáról, füstös szagáról.
Hangjának rekedtsége, mélyből feltörő
köhögése jelezte, merre is jár Arnold.
Ujjai sárgák voltak, akárcsak fogai. Volt
egy rossz tulajdonsága. Mindig belefújta a füstöt
annak az arcába, aki éppen a közelében
volt. Ja! Amerre ment hosszú, eldobott csikksor jelezte
útját.
Arnold nem szaladgált vele kint a szabadban, mint kis
barátai. Egész nap egy karosszékben ült,
két erős karjával tartva rengő pocakját,
s onnan kiabálta Napsugárnak, mikor milyen feladatot
végezzen. Közben a szék melletti asztal roskadásig
volt a sok ennivalóval, Arnold kedvenc ételeivel,
tepertővel, szalonnával, sült oldalassal…
sorolhatnám tovább, de akkor talán sosem
érnénk a történet végére.
A többi lovász bizony sokat viccelődött
Arnolddal.
-Vigyázz Arnold, ha ennyit eszel, beszorulsz a karosszékbe.
Kövér Arnold nem törődött velük.
Egész nap csak tömte magába a zsíros
falatokat, mellé dohányfüstöt szippantgatva.
Napsugár nem tudott haragudni rá, inkább
sajnálta Arnoldot, aki saját egészségét
teszi tönkre. Talán szándékosan?
Egy reggel Napsugár arra ébredt, hogy rettentően
fájt a torka. Émelygett, forgott vele a világ.
Hófehér szőre nem fénylett selymesen,
s a tündöklő napsugár, mely homlokán
ragyogott, elfelejtett tündökölni. Egy egyszerű
sárga folt lett belőle. Tüdejében feszítő
fájdalmat érzett, s voltak pillanatok mikor úgy
érezte, már soha többé nem jut levegőhöz.
A szakállas lovász talált rá, bizony
nagyon megijedt.
-Hú, gyorsan hívjatok orvost! A kis Napsugár
nagyon beteg.
Hamarosan megérkezett az orvos. Mosolyogva, kedvesen,
nagy türelemmel bánt a kiscsikóval. Miközben
vizsgálta, hallgatta, végig a fejét rázta.
Aztán odafordult a REBEMEKHEZ.
- Mit csináltatok ezzel a kiscsikóval? Olyan fekete
a tüdeje, mintha naponta több doboz cigarettát
szívott volna el. Nem tudtátok, hogy a dohányfüst
még jobban megbetegíti azokat, aki nem cigarettáznak?
A füst egy része, amit kifújtok, súlyos
betegségeket idézett elő ennél a
kis állatnál. Úgy járt ő is
mint Roni és Tomi. Nagyon vigyázzatok rá,
ha azt akarjátok, hogy még sokáig veletek
legyen.
Azzal elment. A lovászok sürögtek-forogtak
Napsugár körül. Kitakarították
az istállót. Minden csikket összeszedtek,
s figyelmeztették egymást, ha néha-néha
megfelejtkezett valamelyikük, s elővett egy cigarettát.
Nem akartak ők ártani senkinek. Nem is gondolták,
hogy miattuk most több ártatlan élőlény
betegedett meg.
Napsugár az orvos szavain töprengett. „Úgy
járt ő is, mint Roni és Tomi.” Hogyan
jártak a kis barátai? Talán ők is
betegek? Mit tegyek? Ó bárcsak itt lenne velem
a mamám, ő biztosan tudna segíteni. Ekkor
egy hatalmas fénysugár szűrődött
be az istálló ablakán, s a fénysugárban
ott ált Napsugár mamája.
- Kicsim, végre megtaláltalak! Már mindenütt
kerestelek. Pár napja éreztem homlokomon a napjelet,
s tudtam, ez azt jelenti, hogy te nagy bajban vagy. A napsugarak
elhalványodása jelzi, hogy nagyon beteg vagy.
Ezért fordultam a napsugarakhoz, juttassanak el hozzád,
hogy segíthessek neked. Újra tündököljenek
a te homlokodon. A Nap jele azt jelzi, hogy csodás képességekkel
rendelkezel. Szép és okos vagy. Lelked tiszta
és jó. Életedben egyszer, egyetlenegy kívánságod
teljesedhet, legyen az akármi.
- Mama. Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy velem. Kérlek
mesélj! Hogy vannak a szigetlakók? Tudsz-e valamit
a barátaimról?
- A barátaid betegen fekszenek egy kórházban.
Tudod nem csak ők, hanem sok más REBEMEK is megbetegedett
attól a nagy füsttől, ami a szájukból
jön.
- Akkor már tudom is, mi lesz életem egyetlen
kívánsága.
- Vigyázz fiam! Gondold meg még egyszer, ne kapkodd
el a döntést.
- Nem mama, azt szeretném, ha kisbarátaim, s mindenki
akit a cigaretta megbetegített, sőt azok is, akik
szabadulnának tőle, de nem tudnak, legyenek velem
a mi kis szigetünkön. Majd mi meggyógyítjuk
őket.
IV. fejezet,
melyben Napsugár és a REBEMEK meggyógyulnak.
A REBEMEK komoly elhatározásra jutnak
A következő pillanatban Napsugár a kis barátai,
s rajtuk kívül még sok más REBEMEK,
mint Arnold, a szakálas lovász, a cirkuszigazgató,
Tomi és Roni anyukája és még sokan
ott voltak. Mindenki gyógyulni szeretett volna, s a szigetlakók
szívesen segítettek.
Boldogok voltak, hiszen visszakapták a kis Napsugarat.
A REBEMEK szégyenkezve hallgatták az állatok
elbeszélését, hogy egy meggondolatlanul
eldobott cigarettacsikk majdnem egy sziget teljes pusztulását
eredményezte. Szerencsére egy jótékony
zápor megmentette őket ettől a szörnyűségtől.
A kis állatok megmutatták vendégeiknek
a gyémánt vízű patakot, a tiszta
legelőjű erdőt. A mezőt, ahol közösen
szaladgáltak a REBEMEKKEL, akiknek ezen a helyen eszükbe
sem jutott, hogy szájukba vegyenek egy cigarettát,
vagy szemeteljenek. Finomabbnál, finomabb falatokkal
kényeztették vendégeiket. Az étrenden
zöldség és gyümölcs szerepelt,
ennek köszönhetően Arnold rengő pocakja
apadni kezdett. A sok mozgás, a friss, tiszta levegő
és az egészséges táplálkozás
megtette jótékony hatását. Hamarosan
mindenki meggyógyult.
Napsugár és kis barátai boldogan szaladgáltak
a mezőn. Versenyt rendeztek, lovagoltak, örültek,
hogy ismét lehetnek.
A REBEMEK jól érezték magukat, de egyszer
elérkezett a nagy kérdés ideje.
HOGYAN TOVÁBB? ITT MARADJANAK? TÉRJENEK VISSZA
SAJÁT HAZÁJUKBA? PRÓBÁLJANAK SEGÍTENI
AZOKON A TÁRSAIKON, AKIK MÉG MINDIG NEM ÉRTETTÉK
MEG, HOGY A CIGARETTA, ÖNMAGUKAT ÉS KÖRNYEZETÜKET
IS MEGBETEGÍTI?
A REBEMEK döntöttek.
- Szeretnénk megmenteni a többi társunkat
is. Felhívni a figyelmüket, milyen rosszat tesznek
–szólalt fel Arnold.
- Ha bele egyeztek – vette át a szót Tomi
és Roni mamája, - szeretnénk ide építeni
egy pihenőházat, ahová a gyógyulni
vágyó REBEMEK társaink eljöhetnek.
- Így mi is gyakran találkozhatunk, kedves Napsugár
– bújt a kiscsikóhoz Tomi.
Még aznap útra keltek a REBEMEK, az állatok,
főképp Napsugár, könnyes szemmel vett
tőlük búcsút. Az elválás
fájdalmát enyhítette, hogy hamarosan viszontlátja
a kisbarátait, hiszen már állnak a pihenőház
falai. |
| |
 |
| |
|
|
