|
| |
Fodor Margit:
Arcsi dinó és a Füstölő
Varázsló |
| |
 Arcsi dinó barátot
keres
Valahol, messzi meseországban egy szép völgy,
úgy hívják, hogy Szaurusz-völgy. A
völgyet kétfelől a Kék-hegyek őrzik.
A hegyeken dús erdő zöldell. A völgy
mélyén szelíden kanyarog a folyó.
Itt élnek a dinoszauruszok. Itt él Arcsi dinó
az apukájával és az anyukájával.
Nemrég izgalma kalandok estek meg vele.
Arcsinak nem volt testvére, nem volt barátja.
Egyedül játszadozott, amíg a szülei
dolgoztak. Pancsolt a folyóparton, sétálgatott
a hegyekben, az erdőben.
Az erdőben volt egy kedvenc fája; selyemzöld
a levele, aranyos a virága, édes piros a termése.
Az ágai pedig úgy nőttek, hogy Arcsi könnyen
felmászhasson. A kis dinó - hálából
a finom gyümölcsökért - kitakarította
a fa környékét. Összeszedegette a lehullott,
száraz ágakat, elgereblyézte a füvet,
megkapálgatta a fa törzse mellett a földet,
hogy az eső könnyebben eljusson a gyökerekhez.
Szüleinek is megmutatta a tisztást, akik megdicsérték,
hogy milyen sokat, milyen ügyesen dolgozott. Azt mondták,
ezután egyedül Arcsié lehet a titkos tisztás.
Ô pedig minden nap eljött ide játszani. De
egyedül nagyon unalmas volt minden.
- Legyél a barátom! - kérte az arra szállópillangót.
- Jó, gyere velem nektárt gyűjtögetni!
- Sajnos azt nem tudok - szomorodott el Arcsi.
- Hát akkor nem lehetek a barátod. Szervusz -
és a lepke búcsút intett a szárnyával.
- Szervusz - sóhajtott a kisdinó.
Aztán megszólította a mókusgyereket
is.
- Legyél a barátom!
- Jó, gyere velem, fogócskázzunk a faágakon
ugrálva!
- Sajnos azt nem tudok.
- Akkor nem lehetek a barátod. Szervusz - intett búcsút
bozontos farkával a mókus.
Arcsi felkiáltott a hegyoldalon legelésző
hegyikecskének is.
- Legyél a barátom!
- Jó, ugrándozz fel ide a sziklákon!
- Sajnos azt nem tudok!
- Akkor nem tudok a barátod lenni - mekegte sajnálkozva
a kiskecske, és tovább ugrándozott. Még
csak el sem köszönt, úgy sietett.
A dinógyerek elbúsult. Hol keressen barátot
akivel játszhatnak, akinek megmutathatná a titkos
tisztását?
Szomorkodva kezdte a fáról leszedegetni az érett
gyümölcsöket, hogy kosarában hazavigye,
anyut, aput megkínálja.
Már majdnem tele volt a kis kosár, már
alig volt a selyemzöld levelek és az aranyos virágok
közt érett gyümölcs. A fa tetején,
az ágak legvégén ahová nem tudott
felmászni, volt még egy kevés finomság.
Nyújtózkodott, ágaskodott, de bizony nem
érte el. Elgondolkozva ült le a fa alá a
kosárka mellé. Egy létráról
biztosan elérném - gondolta -, de a házunk
messze van, a létra pedig nagyon nehéz.
Ahogy így tépelődött, gondolkozott,
egy kedves hangot hallott a feje fölül.
- Miért lógatod az orrod, kispajtás?
- Mert nem érem el az ágak végén
a gyümölcsöket - kiáltotta Arcsi a lombok
felé, mert onnan hallotta a hangot.
- Várj csak, segítek - érkezett a válasz
és hamarosan leszállt a titkos tisztásra
egy repülő-dinoszaurusz gyerek, kezében az
édes terméssel.
Arcsi úgy elámult, hogy megszólalni is
elfelejtett. A kis repülődinó ránevetett:
- Na mi van, nem láttál még dinót?
A nevem Teri és barátot keresek. Lennél
a barátom?
- Naná, hogy lennék! Engem Arcsinak hívnak
és ez az én titkos tisztásom, de mától
fogva a tiéd is.
Ettől kezdve a két dinógyerek, Arcsi és
Teri, együtt fogócskáztak, bújócskáztak,
együtt másztak fára, fürödtek a
folyóban, közösen tartották rendben
a tisztást, együtt szüretelték az érett
gyümölcsöket. A finom gyümölcslakomára
mindig meghívták a lepkét, a mókust
és a hegyikecskét is.
Arcsi és Teri a legjobb barátok lettek.
Arcsi és Teri találkozása az idegennel
A két jó barát egyik nap éppen homokvárat
épített a folyó partján, amikor
Arcsi felnézett és a két égen egy
szürke felhőt pillantott meg. A felhőpamacs
a Kék-hegyek egyik csúcsa felett lebegett. Arcsi
megmutatta Terinek is és úgy találták,
mulatságos látvány: mintha a hegycsúcs
sipkát húzott volna a fejére.
Másnap is látták a szürke felhőt,
ugyanott, ahol előző nap. A kis felhő ott
volt harmadnap, negyednap is. Nem is figyelték már,
nem volt érdekes: mindig ugyanott volt és ugyanolyan
volt, mint előtte.
Jó pár nap múlva még mindig ott
volt, amikor a két dinó szüretelni indult.
A titkos tisztáson megértek a gyümölcsök.
Kora reggel indultak, vidáman, fürgén dolgoztak
a kis dinók. Egyszerre csak csörtetést hallottak.
Éppen olyat, mintha egy eltévedt medvebocs csatangolna
az erdőn.
A fák közül azonban egy ember lépett
ki támolyogva. Arcsi és Teri illemtudóan
köszöntötték:
- Jó napot kívánok! Segíthetünk
valamiben?
Az ember nem válaszolt mindjárt. Nehézkesen
leült, fáradtan lihegett.
- Andor vagyok. A Kék-hegyekből jöttem, az
emberek falujából. Segítséget keresek,
mert nagy bajban vagyunk ki, emberek.
- Én Arcsi vagyok, ő a barátom Teri. Kérem,
mondja el, mi történt a faluban.
- Mindenki megbetegedett. Nem is olyan régen még
boldogok, vidámak, egészségesek voltunk.
Sokat nevettünk, táncoltunk, énekeltünk,
sportversenyeket rendeztünk. Szemünk csillogott, arcunk
piroslott. De most nézzetek rám!
A kis dinók alaposan megnézték. Szeme könnyezett,
beesett volt sötét karikákkal, arca sápadt.
A levegőt kapkodva, nehezen vette, sűrűn felköhögött.
Szomorúan nézett Arcsiékra.
- De hát mi történt, mitől lett egyszerre
mindenki beteg? - tudakolta Teri.
- A füsttől. Nemrég érkezett hozzánk
Simon Varázsló. A hegyet, a mi szép fenyőillatú
hegyünket gonosz Füstölgő-heggyé
varázsolta. A csípős füst beborítja
a falut. Mindez azonban nem elég. Simon azzal fenyeget
minket, hogy a Füstölgő elnyeli a falut, ha
az emberek nem füstölnek ugyanúgy, mint ő.
A Varázsló füstölgő rudacskákat
tett a szájába és valóban, miután
megszívta, az ő szájából-orrából
is füst gomolygott. Ez a rudacska a cigaretta. A falubelieknek
is ezt kell szívniuk, hogy a hegy meg ne haragudjon,
el ne nyeljen minket. De a cigarettától egyre
rosszabbul vagyunk - fejezte be a történetét
Andor, a messziről jött vándor.
A barátok egymásra néztek. Ez bizony komoly
feladat, de hogyan fogjanak hozzá?
Először is Andoron segítettek. Friss forrásvízzel,
édes gyümölccsel kínálták.
Andor a víztől, gyümölcstől erőre
kapott. Felállt, mélyeket lélegzett a friss
levegőből. Arca kipirosodott, elmosolyodott.
- Milyen jó ez a levegő! Milyen tiszta!
Csillogó szemmel járt-kelt a tisztáson,
majd vidám dalra fakadt és szaporán szedve
a lábait, fürge táncba kezdett.
Éneke olyan víg, tánca olyan magával
ragadó volt, hogy a két jó barát
nevetve csatlakozott hozzá, közösen ropták
a táncot, míg csak meg nem unták. Aztán
letelepedtek, gyümölcsöt eszegettek.
- De jó is lenne, ha a faluban is meggyógyulna
mindenki! Kérlek, gyertek el velem, gyógyítsátok
meg a többieket is!
- Biztosan meggyógyulnak ők is, ha abbahagyják
a füstölést - mondta Arcsi dinó.
- De ott a gonosz Füstölgő-hegy és a
gonosz Füstölő Varázsló meg a
tanítványai. Gyertek velem, segítsetek!
- Nagyon szívesen - mondták a dinógyerekek
és új ismerősüket közrefogva elindultak
a Füstölgő-hegy felé.
A falubeliek meggyógyítása
Andor, Arcsi és Teri szaporán lépkedtek
a hegyoldal ösvényén, hogy segítsenek
a beteg falusiakon. Andor gyakran meg-megállt, hogy mélyeket
lélegezzen a friss erdei levegőből. Nemrég
még beteg volt, alig tudott ugyanezen az ösvényen
levánszorogni. Kicsit most is lassabban haladt, mint
új barátai. A kis dinók azonban nem hagyták
el, figyeltek rá.
Aztán megérkeztek a falu határához.
A szél itt már nem az erdő friss illatát
hozta, hanem erős, kellemetlen füstszagot. A faluba
beérve sajnálkozva látták, hogy
is élnek ebben a füstben az emberek. Sokuknál
látták a füstölgő rudacskát,
a cigarettát. Látták, hogy megszívták
az egyik végét, ettől felparázslott
a másik vége és büdös füstöt
eregetve hamuvá vált. Az emberek szájából,
orrából is ez a füst jött ki, miközben
kétrét görnyedve köhögtek, majd
levegőért kapkodtak és újból
megszívták a cigarettát.
Embergyerekek játszottak a füstben, de olyan erőtlenek,
sápadtak voltak, hogy csupa szomorúság
volt rájuk nézni, hallani, ahogy ők is köhögnek.
A két dinógyerek azt sem tudta, hova nézzen,
kinek segítsen először. Andor a falu közepére
vezette őket. Itt élt a falu vezetője, a
fehér hajú, nagy bajúszú Kündü
bácsi. Az ő kezében is cigaretta parázslott
és büdösítette a levegőt.
- Isten hozott itthon Andor, szervusztok kedves idegenek. Hogy
hogy ilyen piros az arcotok, mi az oka, hogy nem köhögtök,
és ilyen egészségesek vagytok - csodálkozott
a falu vezetője.
A három megszólított tisztelettel fogadta
a köszöntést. A dinók bemutatkozásul
a kezüket nyújtották.
- Arcsi vagyok.
- Az én nevem Teri.
- Ôk az én barátaim, Kündü bátyám
- mondta Andor. - Ôk voltak, akik engem meggyógyítottak.
Most eljöttek, hogy segítsenek a többieken.
- No és mi az a gyógyító csodaszer,
ami segíthet rajtunk?
- Egyszerű a recept, urambátyám. Gyümölcs,
friss víz, friss levegőés semmi füst.
Gyorsan erőre kap mindenki, aki leteszi a cigarettát,
egészséges ételeket, zöldséget,
gyümölcsöt eszik, friss vizet iszik, friss levegőn
sétál, kirándul, tornázik, szaladgál.
- Csakugyan ennyi lenne az egész, Andor öcsém?
- Ennyi.
- És Simon, a Füstölő Varázsló?
A Füstölgő-hegy bosszúja?
- De hát ti vagytok többen - kotyogott közbe
Arcsi - mondjátok meg annak a Füstülő
Varázslónak, hogy varázsolja vissza békés
heggyé a gonosz Füstölgőt.
- Majd meglátjuk - bólintott Kündü bácsi
-, ha a ti receptetekre meggyógyul a falu, hát
majd beszélünk Simon Varázslóval meg
az inasaival. Na, hol az a gyümölcs?
Andor egy szép piros almát gyújtott át
neki, amibe rögtön bele is harapott.
Aztán elfintorította az arcát.
- Fúj, hiszen ez keserű! Minden étel ilyen,
mióta a Füstölgő-hegy sanyargat minket.
- Nem az étel keserű, hanem a cigaretta füstje.
Az keserít meg minden falatot, hogy enni se legyen kedvünk.
Ne vegyél többé a szádba cigarettát,
meglátod mennyivel finomabb lesz minden!
- Igazad van Andor öcsém! - kiáltott fel
néhány harapás után Kündü
bácsi - Szinte el is felejtettem, milyen finom az alma
íze. Nem is fogom többé cigarettafüsttel
keseríteni a számat, mikor ez sokkal zamatosabb.
Emberek! Dobjátok el ti is a cigarettákat, kóstoljatok
almát, körtét, narancsot és ti is
meggyógyultok!
Az emberek pedig eldobták a cigarettákat, jól
el is taposták, hogy fel ne gyulladjon semmi. Friss vízzel
öblítették le az ízét, majd
a gyümölcsökért nyúltak. Az erdő
felől fújó szellő pedig kiseperte
a faluból a cigaretták füstjét. A
falubeliek pirosodó arccal lélegezték be
üde illatát. Később felüdülve
vidám nótába, táncba kezdtek boldogan.
Arcsi és Teri velük együtt örült,
ünnepelt.
Találkozás Simon Varázslóval
A víg ünnepet egyszerre megzavarta valami: a szél.
A hegycsúcs felől csípős füstfelleget
terített a falura. Köhögni kezdtek az emberek,
a gyerekek, Kündü bácsi, Andor, Arcsi és
Teri is.
Ez így nem mehet tovább - döntött Kündü
bácsi, a falu vezetője és így szólt:
- Ez mind Simon műve, az ő gonosz varázslata.
Menjünk, mondjuk meg neki, hogy az a kívánságunk,
hagyja abba a gonoszkodást, varázsolja vissza
a régi, kedves hegyünket! Gyerünk!
Az emberek egymásra néztek, senki sem akart elsőként
elindulni. Féltek Simon varázserejétől.
Arcsi és Teri azonban bátran az élre álltak
és utánuk az egész falu népe megindult
fel a Füstölgő csúcsára, a gonosz
varázsló házához.
Odafentről látták a sok mérges embert
Simon és tanítványai. A tanítványok
megijedtek a sokaságtól és otthagyva a
varázsló-tanító mesterüket,
ahányan voltak, annyifelé szaladtak. Tán
még most is futnak.
Iszkolt volna Simon is, de nem tudott. Zihált, fulladozott,
egész testét rázta a köhögés.
Legyengült lábai csak botladoztak.
Megállt hát és szembefordult a közelgő
tömeggel. Kezeit felemelte, varázsköröket
rajzolt a levegőbe. Az emberek megtorpantak. Vajon most
nyeli el őket a hegy?
Ezt azonban Teri nem akarta megvárni. Szárnyait
kitárta, felemelkedett a levegőbe és lecsapott
a Füstölő Varázslóra. Jó
erősen megmarkolta és elrepült vele. A magasból
visszakiáltott Arcsinak:
- A titkos tisztásra viszem a varázslót!
Csodálkozva néztek utána az emberek, örültek,
hogy a bátor Teri megmentette őket a gonosz bűbájtól.
Arcsi, Andor és Kündü bácsi gyalogosan
siettek Teri után. Arcsi mutatta az utat.
A tisztáson Simon Varázsló egyáltalán
nem volt félelmetes, inkább betegnek és
ijedtnek látszott. Szólni sem mert még
akkor sem, mikor elvették tőle a cigarettákat.
Arcsi csodálkozott is.
- Varázsló, miért nem véded meg
magad? Miért nem varázsolsz?
Simon csak ült, szomorúan ingatta a fejét.
- Nem tudok varázsolni! Még egy incifinci egeret,
még egy szúnyogcsípést sem.
- Hogy hogy öcsém? - ámult Kündü
bácsi - Hiszen a messzi varázslóiskolában
tanultál!
- Dehogy tanultam, dehogyis tanultam! Csak csavarogtam, lófráltam.
Csak egyet tanultam meg: cigarettázni, hogy nagyobbnak
lássanak a többiek.
- No de a hegy! A hegyet te varázsoltad el! Akkor az
hogyan sikerülhetett? - ámult Andor.
- Teljesen véletlenül. Sajnos vissza nem tudtam
változtatni és nagyon izgultam, hogy megbüntettek.
Sokat cigarettáztam, hogy nyugodtabbnak látsszak
és kitaláltam azt a mesét róla.
- Szóval a hegy nem is akart elnyelni senkit? Csak a
te oktondiságod miatt kellett mindenkinek szenvedni a
füsttől? - nézett rosszallóan Arcsi.
- És ezért betegedtél meg te magad is -
bólogatott Teri.
- Hát igen - sóhajtott Simon - eleinte azért
dohányoztam, mert nagyon izgultam, féltem, rájöttök
a turpisságra. Aztán jöttek néhányan,
akik a tanítványaim akartak lenni. Akkor azért
cigarettáztam, hogy nagynak lássanak. Meg aztán
nem is volt mit csinálnom. Unatkoztam, hát rágyújtottam.
- Ez nem maradhat így - mondta Kündü bácsi
-, segítünk neked leszokni és kérlek
te is segíts rajtunk.
- Igen, igen, segítünk leszokni erről a buta
szokásról - lelkesedett Arcsi. - Míg meg
nem gyógyulsz, itt laksz a titkos tisztáson. Megmutatjuk,
merre van a forrás, hol találsz gyümölcsöket.
Minden nap meglátogatunk, sétálunk, sportolunk
veled!
- És én mit tudnék segíteni? Sajnos
a hegyet nem tudom elvarázsolni. Nem tudok varázsolni
- szomorodott el Simon.
- Akkor most megtanulsz. Legalább nem unatkozol - dörrent
rá a megszeppent ál-varázslóra Kündü
bácsi. - Ide hozom a varázslóiskolai könyveidet,
hogy tanulj.
Ettől kezdve Simon a tisztáson élt, egyre
erősödött, arca kipirult, szeme ragyogott, megtanult
nevetni. Megszerette az embereket és a dinókat,
akik nem hagyták, hogy beteg maradjon. Közben szorgalmasan
tanult.
És eljött a reggel, amikor Arcsi és Teri
a titkos tisztás felé sétálva látták,
hogy eltűnt a Füstölgő csúf felhősipkája.
Szaladtak Simonhoz, aki örömében ugrált,
nevetett, táncolt a tisztáson.
- Sikerült! Sikerült! Tudok varázsolni!
Hármasban szaladtak fel a faluba, onnan a falu minden
lakójával együtt futottak a csúcsra.
Ám a csúcs eltűnt. Nem füstölgött
tovább. A helyén kristálytiszta tó
hullámzott szelíden, partján aranysárga,
puha homokföveny, a vízben szivárvány
színű halak cikáztak, a vízen tarka
vadkacsák, hófehér hattyúk úsztak.
A levegőben madarak énekeltek.
A gyerekek nyomban fürödni indultak, az emberek nevettek,
táncoltak a parton és azt kiabálták:
- Éljen Simon mágus, a mi kedves varázslónk!
Simon csak szerényen mosolygott és elhatározta,
hogy sok szép varázslatot fog még megtanulni.
S ezután a hegyen az emberek, a Szaurusz-völgyben
a dinók békében, egészségben,
füst nélkül éltek.
Sajnos úgy látom, hogy a szerteszét futott
tanítványok nálunk is jártak és
sok embert megtanítottak dohányozni.
De mi már tudjuk, hogy ettől ők nem lesznek
sem nagyobbak, sem okosabbak, sem bátrabbak. Csak betegebbek. |
| |
 |
| |
|
|
